Elefántok és ősnyomtatványok

Bárczi Ildikó portréja az Ars compilandi kötet borítójáról

„Elefánt voltam, jámbor és szegény,
hűvös és bölcs vizeket ittam én,
a dombon álltam és ormányommal ott
megsímogattam a holdat, a napot,

és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,
a zöld cincért, a kígyót, a kovát,
– most lelkem: ember – mennyem odavan,
szörnyű fülekkel legyezem magam."

A két rövid versszak József Attila Medáliák című ciklusának első darabja. Egy 1996-ban megrendezett pécsi konferencia anyagát tartalmazó kötetben olvasható a motívumok feltételezhető forrásairól, párhuzamairól szóló tanulmány. Szerzője Bárczi Ildikó.[1] Munkásságának ezt a szeletét azok is ismerhetik, akiknek nem volt kezükben a puha fedelű, sárga borítójú pécsi kötet. Bárczi Ildikó ugyanis beépítette vaskos, kemény táblás ars compilandi-könyvébe is, mégpedig a 7. részbe, ahol a kompiláció és az intertextualitás továbbéléséről van szó. A tárgyszó alapján nyilvántartható verbális anyag szépirodalmi továbbélésének példái között szerepel, Csokonai és Arany János társaságában.[2] A lábjegyzetben Ildikó hivatkozik is az első megjelenésre, a pécsi kiadványra, ám a két szöveg bizonyos pontokon eltér egymástól. Egy lényeges különbségre még visszatérek.

Bárczi Ildikó sokrétű munkásságának átfogó ismertetésére egy rövid megemlékezés alkalmával nincs lehetőség, ezt legpontosabban egy részletes szakmai életrajz és a teljes bibliográfia tükrözné. A rendelkezésre álló keretek között csak röviden utalhatok a legfontosabb területekre. A régi ismeretség okán megengedhetőnek vélem a személyesebb hangvételt: nem annyira szaktudományos precizitással, mint inkább a családunk életéhez fűződő események kapcsán idézek fel egy-egy jellemző mozzanatot az elmélyült tudós és a nagy hatású tanáregyéniség tragikusan rövidre szabott pályafutásából.

1. Mandulás pogácsa az Attila úton

A régi irodalom kutatóinak hagyományos összejövetelei a szakmai legújabb eredményeit bemutató konferenciák, felolvasóülések. Először ilyen alkalmakkor találkoztam Ildikóval, még mint érdeklődő egyetemistával. Később aztán, a nyolcvanas évek közepe táján a személyes találkozásokon kívül hallhattam felőle feleségemtől is, akivel egy ideig ugyanabba az „előkelő klubba" jártak. Nem véletlenül idézem Tarnai Andor egyik kedvelt fordulatát, mivel a nagy tekintélyű professzor Attila úti lakásáról van szó. Néhány pályakezdő fiatal, miközben Tarnainé mandulás pogácsáját majszolgatta, a mester útmutatásai nyomán igyekezett megtenni az első lépéseket a tudomány rögös útján. Feleségem – nevezzük Pomázi Gyöngyinek – csakhamar gyakorlatiasabb pálya mellett döntött, ám a társaság más tagjai, Bárczi Ildikó és Madas Edit elkötelezték magukat a középkorkutatás mellett.

A szakmai indíttatáshoz kapcsolódik Ildikó önéletrajzának ez a mondata: „Öt éven keresztül részt vettem Mezey László paleográfiai és kodikológiai speciális kollégiumain, szakdolgozatomat is az ő vezetésével készítettem el, amelyben egy X. századi Vergilius-kódexet elemeztem."[3] Az önéletrajzban a pályakezdésről szóló sorokban felbukkan Madas Edit és Vizkelety András neve is.

Bárczi Ildikó középkorkutatói munkásságának két fő területét a szövegek hozzáférhetővé tételében és irodalomtörténeti eredményeiben látom. Különösen a régiség vonatkozásában szükségtelen hangsúlyozni, hogy minden filológiai munka alapja a források feltárása és feldolgozása. Ma már azon sem csodálkozunk, hogy az évszázadokkal ezelőtti szövegek és az informatika legújabb vívmányai korántsem összebékíthetetlenek. Az Érdy-kódex internetes kritikai kiadásának munkálatait 1999-ben kezdték meg. A munkacsoport vezetője Bárczi Ildikó volt. Eredményeik 2001-től jelennek meg a világhálón. A jelenlegi állás szerint a katalógusban szereplő 147 tételnek legnagyobbrészt elkészült a betűhű átírása, a mai magyar helyesírás szerinti átírása, és a latin forrásokat is azonosították.

Ugyancsak az interneten tanulmányozhatók a latin nyelvű ősnyomtatványok. A szöveggondozást a Sermones Compilati munkacsoport végzi. Domus sermonum compilatorum név alatt Temesvári Pelbárt, Laskai Osvát művei találhatók.

Ezek a munkálatok is igazolják Bárczi Ildikó pedagógusi és tudományszervezési erényeit. Ő szervezte meg a Plaustrum seculi-konferenciákat, amelyeken a szöveggondozásban és a rájuk épülő irodalomtörténeti munkában részt vevő hallgatók és fiatal kutatók bemutatkozhatnak. Az első seregszemlére 2003 áprilisában került sor, a hetedikre 2009. áprilisában, immár a rendezvények életre hívója nélkül.

Mivel ez alkalommal nincs mód részletesen bemutatni Ildikó tudományos eredményeit, felsorolni a hazai és nemzetközi konferencia-előadások, magyar és idegen nyelvű publikációk sokaságát, mindössze két idézet segítségével próbálom érzékeltetni a sok-sok munka talán egyik legfontosabb hozadékát. Horváth Iván így fogalmaz: „Bárczi Ildikónak a közelmúltban megjelent hatalmas monográfiája, az Ars compilandi feltárja a prédikációszerzés ama későközépkori és kora reneszánsz műfogásait, amelyeket csak a következő információs forradalom, a mi korunk felől nézve lehetett felismerni. [...] úgy találta, hogy a prédikációszerzők alapjában nem lineárisan olvasható könyveket, nem olvasmányokat, hanem afféle – mai szóval – adatbázisokat, gazdagon és hierarchikusan tárgymutatózott segédeszközöket használtak munkájuk során."[4]

Ezt a megállapítást árnyalja a következő idézet, immár magától Bárczi Ildikótól. Hervé Platteaux nyomán ezt írja: „A nem-lineáris olvasás nem az elektronikus eszközök következménye – vagy ha tetszik: eredménye: a 13. században vált általánossá az igény a könyvek tartalmának globális áttekinthetőségére. Ekkor vált először fontossá, hogy a tartalmak fragmentálása által fogalmi struktúrákat teremtsenek – s ez a strukturálás önálló és meghatározó szellemi alkotás. Megszülethetett az a kívánalom, hogy ugyanazon könyvben sokféle módon lehessen az egyes információkat feltalálni, hogy az olvasó több különböző útvonal közül választhasson, azon eszközöknek köszönhetően, amelyek egyrészt könnyű és gyors hozzáférést tesznek lehetővé tartalmuk meghatározott részéhez, másrészt lehetővé teszik, hogy ezt különböző szerkezetekben lehessen látni."[5]

2. Kilián Györgytől Eötvös Lorándig

Bárczi Ildikó pedagógusi munkája korán kezdődött. Miután elvégezte az egyetemet – 1984-ben – tanszéki könyvtárosként helyezkedett el, és emellett másodállásban tanári állást vállalt az akkori Kilián György Gimnáziumban. Az iskola 1989-ben Németh László Nyolcosztályos Gimnáziummá alakult át. Ildikó az új tanterv latin programjának és tankönyveinek felelőse lett. Ennek eredménye a tanítványok szeretete és lelkesedése mellett latin nyelvkönyve, amit 1994 óta többször is kiadtak.[6]

Gimnáziumi tanári pályafutásához is kapcsolódnak családi vonatkozású emlékek. Gyarapodván a família, a kilencvenes évek közepén időszerűvé vált a fiam továbbtanulása. Ildikót faggattuk, mivel tudna bíztatni a Németh László Gimnáziumot illetően. Meggyőzött róla, hogy Bartók Bálint jól járna, ha oda kerülne. Így is történt. Emlékszem egy Ildikóval kiegészített családi vacsorára a gimnáziumi évek kezdetén, azzal a nem titkolt céllal, hogy a kisgimnazistának kevésbé legyen félelmetes az idegen környezet. Gondoltuk, bátorságot merít abból, ha a sok szigorú tanárbácsi és tanárnéni között egy más összefüggésből ismerős arcot is lát. Nekünk mint aggódó szülőknek mindenesetre nagy örömünkre szolgált, hogy Ildikó révén betekintést nyerhettünk a tanári szoba kulisszatitkaiba – például amikor az egyes tanulók érdemeiről folyt a tanácskozás. Később aztán Bartók Flóra is ott végezte gimnáziumi tanulmányait. Ildikó egyiküket sem tanította, de így is értesülhettünk elismertségéről, népszerűségéről. Egy-egy rendhagyó beszédét az iskolai ünnepségeken én is hallottam; végzős tanítványaival osztálykirándulásra Rómába mentek – és még hosszasan lehetne sorolni azokat az eseményeket, amelyek magasan a középiskolai tanárok átlaga fölé emelték.

A családi könyvtárban megvannak a gimnázium évkönyvei az 1995 és 2005 közötti évekből. Ha az osztálynévsorokat összevetnénk a Plaustrumok előadóival, diákköri szereplésekkel, egyéb publikációs adatokkal, könnyen lehetne filológiai alapokra helyezni bizonyos „városi legendákat" a továbbmenő tanítványokról. Úgy hírlik: Ildikó gimnáziumi diákjai közül többen azért mentek az egyetemre, hogy továbbra is kedvenc tanáruk keze alatt folytathassák tanulmányaikat.

Bárczi Ildikó egyetemi oktatói pályafutása Debrecenben indult. 1986-87-ben a KLTE Régi Magyar Irodalom Tanszékén tanított 3 féléven keresztül. 1987 szeptemberében került az ELTE hasonló tanszékére, ahol egy félév híján 22 évet töltött.

Bizonyos vagyok benne: nem kegyeletsértés, ha mondandóm végéhez közeledve a felkészült szövegkiadó és irodalomtörténész, a lelkiismeretes pedagógus egy-egy vonásának felvillantása után Ildikó kedves humorára is hozok egy példát. Hiszen jól tudjuk: korántsem egy rigorózus tudósra, életidegen filológusra, ősnyomtatványok szenvtelen kutatójára emlékezhetünk. Szeretetreméltó emberi alakjához, intellektuális lényéhez hozzátartozott finom szellemessége is. Ezt igazolja a bevezetőben említett eltérés a József Attila-versről szóló két szöveg között. Mint mondottam, a motívumok nyomába eredve Ildikó elmélyül az elefántirodalom hagyományaiban; sorra veszi a komolyabbnál komolyabb szerzőket – mint például Plinius, Klaudios Ailianos, a Physiologos, Johannes Pierinus Valerianus, Joachim Camerarius, Apácai Csere János – tiszteletreméltó filológiai alapossággal. A művelődéstörténetté virtualizálódott ormányosok tárgyalása után következik az az információ, amelyik pécsi előadásában elhangzott, a vékony sárga kötetben is olvasható, de a vastag szürkéből kimaradt. Záruljon tehát megemlékezésem az elefánt-tanulmány utolsó mondatával: „A budapesti állatkert első elefántja 1875-ben került ide."[7]

[1] Bárczi Ildikó, Elefánt = Neolatin irodalom Európában és Magyarországon, szerk. Jankovits László és Kecskeméti Gábor, Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem, 1996, 201-204.

[2] Bárczi Ildikó, Ars compilandi, Budapest, Universitas Kiadó, 2007, 629-632.

[3] Bárczi Idikó, Önéletrajz, http://magyar-irodalom.elte.hu/index/staff/bi/cv.html

[4] Horváth Iván, Bárczi Ildikó temetésére, http://hipertext.hu/story/barczi-ildiko-temetesere

[5] Bárczi, Ars compilandi, i. m., 651.

[6] Bárczi Ildikó, Orbis Latinus I-II., Latin nyelvkönyv és kultúrtörténet kisgimnazisták számára, 1994, 19993.

[7] Bárczi, Elefánt, i. m., 204.