H:\szoveg.sys

munkabizottság

Golden Dániel

Saturday, April 4, 2009

Horváth Iván korunk hőse. A kor az informatika kora, hősünk pedig ott áll a vártán, egyik kezében egy lyukkártyával, a másikban egy képzetes (ejtsd: virtuális) könyvvel, ahol az eldugott elérési utak belefutnak a szélessávú információs szupersztrádába. Azon a ponton, ahol a számítógép – valahol félúton a fehérköpenyes mérnökök hiperszámológépe és a képernyőre tapadó tizenévesek hiperaktív médiuma között – egy rövid kultúrtörténeti pillanat erejéig az elitkultúra része volt.

NDK számítógép

Csakis ekként tarthatott számot ugyanis Horváth Ivánnak, a magasművelődés engesztelhetetlen hívének érdeklődésére. Ahogy a művészet és a tudomány, úgy a technika legújabb vívmányaival lépést tartani is a szellem kiválasztottjainak joga és kötelessége. A kifinomult ízlés embere ezen a területen sem engedheti át magát az öntudatlan fogyasztói tömegekkel való sodródásnak, lépteit kizárólag a legmagasabb fokú szakmai igényesség irányjelzői vezethetik. IBM PC helyett Silicon Graphics, Windows helyett OS/2, Word helyett Xywrite. Csak a tökéletes az elég jó, és ami nem tökéletes, az nem jó. Horváth Iván az ideális felhasználó.

H: – az ideális projekció

A személyi számítógép felhasználóját egy beláthatatlan méretekkel bíró, új birodalom önkényurává tette. A szeme elé táruló, végtelenbe vesző pusztaságokat tetszése szerint felparcellázhatta, állományait megszámlálhatatlan sokaságú könyvtárba és alkönyvtárba telepíthette. Az új birodalom legfelsőbb szintű egységei a kötetek (a köznyelvben meghajtók). Megnevezésük törvény és szokás szerint az ábécé betűivel történik – a hőskor hajnalán az A: a hajlékonylemez, a C: a merevlemez jelölője. A B: egy második hajlékonylemez számára van fenntartva (s majd az 5’1/4”-es és 3’5”-es lemezek párhuzamos létezésének néhány évében sikerül nélkülözhetetlenné is válnia). Az igényesebb felhasználó azonban itt nem áll meg; a fizikailag egységes merevlemez logikai felosztásának révén a C: mellett szert tehetünk egy D:-re. Sőt, egy második (akár hordozható) merevlemez hadrendbe állításával és magától értetődő felosztásával már az E: és az F: is a birtokunkba kerül. Alkalmazzunk továbbá optikai háttértárat, azaz sugárlemezt (ejtsd: cd), legyen ez a G:.

A hőskorban nagyjából itt ért véget a józan ész birodalma. A H: túl van a hétköznapi használat belátható határain. A H: meghódítása olyan felhasználóra utal, aki nem hajlandó tudomást venni róla, hogy materiális alapjainál fogva végső soron ez a virtuális tér is a végességbe torkollik, s képtelen megállni, hogy folyton újabb és újabb szeleteit kísérelje meg kihasítani. A H: a praktikum uralma alá vont, azaz valódivá váló virtuális valóságon felül megőrzött tiszta virtualitás, az eszme önmagáért-valósága – a megtestesült idealizmus.

Ennek megfelelően Horváth Iván kitüntetett műfaja a projectum: a szellem által az önmagán végzett megfeszített munka révén előre vetített tervezet. Horváth Iván projektjei kiszakadnak és kiszakítanak a valóság szürke józanságából és egy felettünk lebegő eszményi világ horizontján jelennek meg (s ezért nyilvánvalóan semmi sem áll tőlük távolabb, mint a gondolatot a megvalósíthatóság korszerű szűrőjén átpréselő project management).

\ – különbség és különbség

Silicon Graphics Indigo

Egy állomány elérési útjának megadásakor a kötet, a könyvtárak és az alkönyvtárak neveit az ún. „visszaper” [\] jel választja el egymástól. Véletlenül sem tévesztendő össze a „sima per”-rel [/]; felcserélésük végzetes következményekkel járhat, amennyiben a számítógép közegében az elérési út funkcionalitásának elvesztése egyet jelent az adott állomány elvesztésével. Az emberi észlelés számára hasonlónak tűnő jelek között a gépi értelem végtelen távolságot érzékel. A jel jelentését a jelrendszerben elfoglalt helyéből, a többi jeltől való különbözősége révén nyeri el – a jelek adott rendszerét a digitális használat számára rögzítő kódtábla tehát voltaképpen a nyelv strukturalista felfogását követi.

De ha áthidalhatatlan ellentétet tételezünk fel két jel között, akkor a különbségtétel gesztusa normatív szerepet kap: immár elkülöníthetjük egy jel helyes és helytelen használatát is. S akkor egy adott alrendszerhez való tartozás feltétele éppen az lesz, hogy annak normái szerint kezeljük a hozzárendelt jelkészletet. A magasművelődés kitüntetett csoportjaihoz való csatlakozásunk rituális mozzanata, amikor megtanuljuk a „per” és a „visszaper”, a zárt e és a nyílt e, a kiskötőjel és a nagykötőjel közötti különbséget. A különbség egyszersmind a különb-ség tudatával is megajándékoz, amit a tudás beavatottjaként érzünk a kívül rekedt barbárokkal szemben.

A különbségtétel normáihoz való ragaszkodás a társadalmi csoport és a gép esetében is a működőképesség megőrzésének feltétele lesz. Így és ezért fontos a „kalapos ő” [ô], a „hullámos ő” [õ] és a „nyuszifüles ő” [ő] közötti különbség fenntartása is a magyar nyelvű szövegek elektronikus kódolásában, a küzdelem a pongyola digitális nyelvhasználat ellen. Horváth Iván szavaival: az „ő” a magyar nemzetkarakter.

szoveg – a határtalanság határán

A hőskorban az állományok nevébe tilos volt nemcsak a „magyar nemzetkaraktert”, de bármilyen mellékjeles betűt keverni, ez ugyanis a gépi értelem számára értelmezhetetlen volt. Merthogy a gép értelmét az angolszász értelem alkotta meg a maga képére, s ezért a gép és ember közötti, illetve az ember és ember között gépi közvetítéssel zajló jeláramlás csatornáinak megépítése során a saját jelkészletére támaszkodott.

sapere

Az egyetemesség álmával szemben ez a kulturális periféria kijózanító valósága; annak a tapasztalata, hogy a digitális egyenlőség korában is vannak és lesznek egyenlőbbek. Virtuális és valódi valóság, illetve rájuk vonatkozó reflexió ma alapvetően angolul és angolszászéknál van. A magyar informatikai irodalomtudomány olyan, mint a magyar űrkutatás.

Horváth Iván mindezzel dacolva egyetemes érvénnyel állapítja meg, hogy minden, ami kultúra, az szöveg. A csalóka felszín mögött még a kép és a hang esetében is szöveget találunk, amennyiben az elektronikus információ korában mindezek rögzítése, megőrzése és továbbítása is digitális (azaz adott jelrendszer szerint, számjegyelvűen kódolt) formában történik. Ha ez így van, akkor az informatikai irodalomtudomány az információs kor ismeretelmélete, s valóban nincs időszerűbb és sürgetőbb vállalkozás, mint az egyetemes textológia megalkotása.

.sys – gyönyörű képességünk

Egy Horváth Iván-projekció triviális kiterjesztése a .txt volna – ez azonban nem ragadná meg a lényeget. A .sys a hőskorban a rendszerállomány jele. A kitörölhetetlen alap, ami nélkül nem működik az egész. Aki jót akar, mindig magánál hordja egy kizárólag erre a célra fenntartott hajlékonylemezen, hogy bármikor képes legyen lefagyott virtuális világát újra életre kelteni.

ablakok

A rendszer a felhalmozott tudás ideális formája. A jel ebből nyeri el jelentését, a felhasználó ebben találja meg léte értelmét. Az ember dolga a világban, hogy rendszert vágjon a dolgok sűrűjében. Ez a számunkra adatott egyetlen és egyedül méltó transzcendencia – könyvtárosnak lenni a bábeli könyvtárban.

A létezés végtelen sokféleségével szembeszálló rendszerező elme egyetlen fegyvere a rejtett azonosságok felismerése és szolgálatunkba állítása. Csak az ismétlődés, a periodicitás ad esélyt a mindentudás élményének megtapasztalására; ezért és ehhez van szükségünk versleltárakra, versírógépekre vagy sztochasztikus olvasásra. Maga a számítógép nem más, mint annak a képzetes birodalomnak a kulcsa, amelyben megvalósíthatónak látszik a bábeli könyvtár és valamennyi alvállalkozása: a Corpus Poeticarum, a memex, a Xanadu, a Kulturális Örökség Gép. Vagy épp a Régi magyar vers repertóriuma.

S ha azt a tartományt, amelybe ezek a projectumok esnek, a philologia idealis névvel jelöljük, világossá válhat a következő kijelentés igazsága is: Horváth Iván az ideális filológus.

Nyomtatott verzió:

GOLDEN Dániel: H:\szoveg.sys = „Mielz valt mesure que ne fait estultie”. A hatvanéves Horváth Iván tiszteletére, szerk. Bartók István, Hegedűs Béla, Szegedy-Maszák Mihály, Szentpéteri Márton, Seláf Levente, Veres András, Bp., Krónika Nova, 2008, 25–27.